Bezárkózott a feleségével

2015. 06. 12., p - 13:55
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vácrátóti gyanúsítottat a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével fogták el a váci rendőrök.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Sándor 55 éves vácrátóti lakos ellen.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. június 10-én az esti órákban egy nő tett bejelentést arról, hogy ismerősét a férje feltehetően fogva tartja a férfi vácrátóti lakásában. A helyszínre küldött őrbottyáni járőr az adatgyűjtés során megállapította, hogy az 55 éves férfi bezárkózott az ingatlanba a feleségével, miután 20 óra 40 perc körüli időben a nőt erőszakkal a házba bevitte. Ezt követően a gyanúsított a lakásban tartózkodó édesanyja előtt olyan kijelentéseket tett, hogy a nála lévő bozótvágó késsel elvágja az idős asszony és a felesége torkát is. A rendőr megpróbálta felvenni a kapcsolatot T. Sándorral, aki a házból nem jött ki, ugyanakkor közölte a járőrrel, hogy ha rendőri intézkedés történne, akkor ő annak ellen fog szegülni a nála lévő késsel.  

Tekintettel arra, hogy a beszerzett információk alapján feltételezhető volt, hogy a házban tartózkodó nő élete veszélyben van és a gyanúsított nem működött együtt a rendőrökkel, ezért a váci rendőrök az elfogására a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét kérték fel. Miután a T. Sándorral folytatott tárgyalás nem vezetett eredményre, ezért őt hajnalban – 3 óra körüli időben – a lakásban elfogták, feleségét pedig sérülés nélkül kihozták.

A rendőrök a házban több kést találtak, valamint lefoglaltak két bozótvágó kést.

Az 55 éves férfit – előállítását követően – a váci rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki aljas indokból vagy célból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint a bejelentést megelőzően Erdőkertesről autóval a vácrátóti lakcímére vitte a felségét, ahová erőszakkal és fenyegetéssel bezárta és nem engedte el. Ezt követően a gyanúsított a helyszínre érkező rendőröket is megfenyegette. T. Sándort a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására. Ellene a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.