Bevásárlóközpontok parkolóiból loptak

2016. 01. 30., szo - 13:20
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi nyomozóknak sikerült azonosítaniuk és elfogniuk a feltételezett tetteseket.

Az elmúlt időszakban több bejelentés érkezett a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra bevásárolóközpontok parkolóiban elkövetett lopásokról, ahol az elkövetők a vásárlók figyelmetlenségét kihasználva tulajdonítottak el értéktárgyakat a gépjárművek utasteréből pakolás közben. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nyomozóinak 2016. január 29-én sikerült azonosítaniuk és elfogniuk a feltételezett tetteseket. A rendőrök P. Péter 48 éves és F. Ibolya 37 éves nagykállói lakosokat a rendőrkapitányságra előállították és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A házaspár beismerő vallomást tett, elmondásuk alapján pénzre volt szükségük, ezért használták ki a vásárlók figyelmetlenségéből adódó kínálkozó alkalmakat. A nyomozók a gyanúsítottak lakóhelyén az eltulajdonított értékek nagy részét megtalálták és lefoglalták. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a 48 éves férfit őrizetbe vette, társa az eljárás során szabadlábon védekezhet.

 

Ismételten felhívjuk az állampolgárok figyelmét, hogy a bevásárlások alkalmával, valamint pakolás közben ne hagyják nyitva a gépjárműveiket és soha ne hagyjanak benne értékeket!

 

A mindössze 19 másodperces videó fenti üzenetével a bevásárlóközpontok parkolóiban előforduló lopásokra hívják fel a figyelmet a szabolcsi rendőrök.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.