Beszédes tettes

2014. 03. 10., h - 07:21
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított három évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményéről is vallott a gyermelyi körzeti megbízottnak.

Szabadidejében is a gyermelyieket segíti Lénárt Gyula r. főtörzszászlós. Ezúttal is egy falubelije kért tőle segítséget, akinek eltűnt a pénztárcája. A sértett tudta, hogy nem veszítette el, emlékezett rá, hogy azt a táskájába tette, melyet csak akkor hagyott felügyelet nélkül, mikor 2014. március 8-án délután egy rövid időre átment a szomszédos faluba. A tulajdon elleni szabálysértés elkövetésekor a telken a sértett egyik gyermelyi ismerőse tartózkodott. Elsőként őt vonta kérdőre a körzeti megbízott, aki szolgálatba helyezte magát és átkutatta G. István ruházatát. Zsebében pont annyi pénzt talált, mint amennyi a sértettől hiányzott. A férfi elismerte, ő lopta el az összeget, majd tovább sorolta az elmúlt években általa elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket.

 

Bevallotta, hogy 2011-ben laptopot tulajdonított el egy szomori házból, 2012-ben pedig nyerget, arany ékszereket és fényképezőgépet egy gyermelyi férfitól. G. István 2014-ben is lopott, sőt volt, hogy egy éjszaka háromszor követett el bűncselekményt. Elmondása szerint arany ékszerekkel távozott egy falubelije házából, ahová egy januári éjszaka tört be társával, majd ugyanezzel a férfival egy kertes ház garázsába is behatoltak, ahol betörték egy gépjármű ablakát. A kocsiban nem találtak semmi értékeset és hasznosat, ezért onnan üres kézzel tértek haza.

 

A 2014. március 8-án elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt a körzeti megbízott helyszíni bírsággal sújtotta a férfit, az általa elmondottak további vizsgálata céljából pedig Lénárt Gyula r. főtörzszászlós előállította a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol átadta a nyomozóknak. A 33 éves férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, melyen megismételte a körzeti megbízottnak bevallottakat, sőt tovább sorolta az általa elkövetett bűncselekményeket és szabálysértéseket. Elmondta, hogy a fentieken túl 2014. februárjában egy gyermelyi építkezésnél a kivitelezőtől készpénzt tulajdonított el. Miután a sértett észrevette a hiányt, kérdőre vonta alkalmi munkását, aki visszaadta neki a pénzt.

 

Nem emlékezett a pontos időpontra, de körülbelül három héttel elfogása előtt lehetett, mikor a 33 éves férfi Gyermelyen bemászott egy családi ház udvarára és annak padlásáról füstölt kolbászt és szalonnát tulajdonított el. Nem, tudta a pontos napját annak sem, amikor tyúkot lopott egy szomori férfitól. Másnap a tulajdonos felkereste a gyanúsítottat és kérdőre vonta. Elismerte neki a lopást, de a szárnyast már nem volt alkalma visszaadni. Családja addigra megfőzte és megette.

 

A tatabányai nyomozók másnap társát is elfogták. A 23 éves I. Gábor gyanúsítotti kihallgatásán tagadta a bűncselekmények elkövetését. A két gyanúsított ellen több rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság. A két férfit a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.