Belehalt a bántalmazásba - videóval

2014. 05. 12., h - 10:17
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a gyanúsított.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A végrehajtott nyomozati cselekmények eredménye szerint a 60 éves J. László gyanúsítható megalapozottan a bűncselekmény elkövetésével. A jelenlegi adatok szerint a gyanúsított 2014. május 7. és május 10. közötti időben kelebiai lakásán,  szóváltást követően tettleg bántalmazta nála lakó 58 éves férfi ismerősét, aki ennek következtében elhunyt.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán a bántalmazást elismerte, ellene az eljárást őrizetbe vétele mellett az elrendelő szerv folytatja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.