Beismert a postarabló

2013. 07. 02., k - 07:58
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A legtöbb pénzt szerencsejátékra költötte.

Siófokon fogták el, de már Szegeden hallgatták ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói N. Sándort, akit a 2013. június 28-i postarablással gyanúsítanak.

A 44 éves hódmezővásárhelyi férfi részletes beismerő vallomást tett. Hirtelen ötlettől vezérelve rabolt. Telefonját és egy gyógyszeres dobozt ragasztott össze, hogy elhiggyék, bomba van nála. Az elrabolt pénz jelentős részét szerencsejátékra költötte.

Miután meglátta az interneten a rendőrségi felhívást, menekülni kezdett a rendőrök elől. Néhány órás előnyét gyorsan ledolgozták a megyei nyomozók, akik 2013. július 1-én délelőtt megállapították, hogy Siófokon tartózkodik. A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége azután fogta el az egyik nagyáruház parkolójában, miután ott vásárolt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya közfeladatot ellátó személy sérelmére fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A bűncselekmény 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.