Becsapta a vevőket

2014. 06. 03., k - 07:14
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Telefont, könyvet és ruhaneműt is árult az interneten a gyanúsított.

Csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. István ellen. A gyanú szerint a 29 éves budapesti férfi 2013 februárja és júniusa között különböző termékeket kínált eladásra egy internetes portálon. A gyanúsított telefont, GPS-t, cipőt, felsőt és könyvet is adott el az érdeklődőknek, azonban miután a vevők átutalták számára a kért összeget, az árut már nem küldte el részükre. A sértettek hiába várták a megrendelt terméket, az nem érkezett meg, és az eladót sem tudták többet elérni. A férfi öt hónap alatt összesen 49 vevőt károsított meg ezzel a módszerrel. H. Istvánt 2014. május 9-én hallgatták ki gyanúsítottként a komáromi nyomozók, ahol a férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését. Az ügyben folytatott büntetőeljárást a rendőrség befejezte, és 2014. május 30-án vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.