Bántalmazta a kislányt

2015. 12. 02., sze - 04:59
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök egy órán belül elfogták a 32 éves gyanúsítottat.

Testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya I. András 32 éves budapesti lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. december 1-jén 16 óra körüli időben egy örkényi családi ház ablakán dörömbölt.

 

Az arra sétáló 14 éves kislány megpróbálta kikerülni a férfit, aki minden előzmény nélkül a gyermekre támadt, rugdosta és ököllel többször arcon ütötte, majd a helyszínről elmenekült. A gyermeket a mentők kórházba szállították.

 

A bejelentést követően a dabasi nyomozók megkezdték az adatgyűjtést, melynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A rendőrök I. András lakásához mentek, aki zavartan viselkedett, a feltett kérdésekre nem tudott egyértelmű válaszokat adni. A 32 éves férfit a nyomozók a bűncselekmény elkövetése után egy órával elfogták, előállították az Örkényi Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. 

 

Ellene a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.