Azonosított támadó – videóval

2016. 06. 24., p - 10:39
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosítottak és elfogtak egy hajdúhadházi lakost, aki a megalapozott gyanú szerint négy évvel ezelőtt társával együtt kirabolt egy férfit Debrecenben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Életvédelmi Alosztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint a sértett 2012. július 30-án 23 óra körül együtt italozott két ismeretlen férfival Debrecenben. A sértett egy idő után el akart sétálni, azonban őt alkalmi ismerősei visszatartották, megfenyegették és pénzt követeltek tőle. Ekkor az 52 éves férfi bemenekült egy a Böszörményi úton lévő szálló udvarára. A támadók követték a sértettet, akit ököllel bántalmaztak, majd eltulajdonították a földön fekvő férfi óráját, valamint kerékpárját és elmenekültek a helyszínről.

A nyomozók az esetről történt bejelentést követően adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény egyik elkövetőjét, egy 51 éves pocsaji lakost, aki ellen országos elfogatóparancsot adtak ki. R. Sándort a rendőrök 2012. augusztus 14-én elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes bíróság 2012. augusztus 16-án elrendelt.

A rendőrség R. Sándorral szemben az eljárást 2013. január 15-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészség részére.

A gyanúsított ismeretlen társának azonosítása érdekében a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai széleskörű adatgyűjtést, tanúkutatást végeztek, azonban erőfeszítésük akkor nem hozott eredményt, ezért vele szemben a nyomozást felfüggesztették.

A nyomozók által folytatott elemző-értékelő munka eredményeként újabb információ merült fel R. Sándor társával kapcsolatban, ezért 2016. május 11-én az ügy folytatásáról határoztak. Az Életvédelmi Alosztály nyomozói azonosították a pocsaji férfi társát, a 32 éves B. Krisztiánt, akit 2016. június 24-én a „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásai Hajdúhadházon elfogtak. A Debreceni Rendőrkapitányságra előállított hajdúhdaházi lakos a nyomozóknak beismerő vallomást tett. A gyanúsítottal szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.