Az áruház előtt verekedtek

2015. 04. 06., h - 09:05
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök tizenegy embert állítottak elő, közülük kilencet gyanúsítottként hallgattak ki.

Két család szólalkozott össze egy nagykanizsai hipermarketben 2015. április 3-án 19 óra 15 perckor. A szóváltás az üzlet előtt is folytatódott, majd a két társaság összeverekedett. A kiérkező rendőrök vetettek véget a tömegverekedésnek, és a helyszínen elfogtak tizenegy embert, előállították őket, majd egy 20 éves, egy 28 éves, egy 24 éves, egy 30 éves szepetneki férfit; egy 34 éves, egy 45 éves, egy 17 éves nagykanizsai férfit, valamint egy 26 éves és egy 45 éves nagykanizsai nőt gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök. A verekedésben ketten nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.

A gyanúsítottak azt mondták a nagykanizsai nyomozóknak, hogy a két család között évek óta rossz a viszony, és már többször kerültek konfliktusba egymással.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a hét férfi és a két nő ellen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.