Autókból lopott

2016. 03. 24., cs - 08:26
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki több gépjárműből műszaki eszközöket tulajdonított el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. Ferenc 19 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. március 18-a és 21-e között a Budapest VII., Szinva utcában, Murányi utcában, Péterfy Sándor utcában és a Marek József utcában 6 parkoló gépjármű ablakát betörte és eltulajdonította a bennük lévő műszaki eszközöket.

A széleskörű adatgyűjtés és a bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható J. Ferencet a rendőrök 2016. március 21-én 13 óra 30 perckor egy Budapest VII., Garay utcai internet kávézóban elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a házkutatáskor több bűncselekményből származó tárgyat - autós töltőt, GPS-t, autórádiót, telefonos headset-et -, valamint a bűncselekmények elkövetésénél használt eszközt találtak és foglaltak le.

Vele szemben - őrizetbe vétele mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.