Árokban

2014. 08. 21., cs - 13:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megverte, majd kirabolta a 65 éves férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 20-án 4 órakor Miske település Szőlő utcájában egy ismeretlen személy az árokba lökött egy 65 éves helyi férfit, akit bántalmazott és elvette a sértett zsebéből közel 8000 forint készpénzét. A férfi a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi szakvélemény alapján 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A nyomozók a beszerzett adatok alapján még aznap este elfogták V. M 20 éves miskei lakost.

A férfit rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Kalocsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya gyanúsítottként hallgatta ki. Őrizetbe vételét követően a rendőrök kezdeményezték a gyanúsított előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.