Állatkínzás

2014. 12. 22., h - 14:47
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt bíróság elé állítást javasolnak az ellen a férfi ellen, aki mérgében egy fa kockával okozott sérülést házőrzőjének.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. november 30-án 11 óra 5 perckor érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy egy férfi Debrecen, Tegez utcán bántalmazta a saját kutyáját.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol a ház udvarán megláttak egy sérült kutyát, melynek gazdáját meghallgatták. A 43 éves férfi a járőröknek elismerte, hogy ő bántalmazta az ebet és elmondta, kutyája a kertben a raklapokon ugrált, ezért mérges lett rá és egy fa kockával megdobta az állatot. A debreceni férfi annak ellenére, hogy házőrzője vérzett, megsérült nem intézkedett orvosi ellátására.

A rendőrök állatorvost hívtak, aki az elsődleges vizsgálatok alapján megállapította, hogy a fél éves kutya maradandó sérüléseket szenvedett és további ellátásra szorul, ezért a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai az ebet beszállították az egyik helyi állategészségügyi központba.

D. Jenőt a járőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a terhelttel szemben az állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2014. december 16-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.