A sértett visszakapta a pénzét

2015. 06. 28., v - 09:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 86 éves bácsi egy hajdúszoboszlói apartmanban pár percre őrizetlenül hagyta pénztárcáját, amiből a gyanúsított ellopta a benne található készpénzt. A rendőrök a 49 éves nőt rövid időn belül elfogták és lefoglalták tőle az eltulajdonított valutát.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 86 éves férfi 2015. június 27-én 12 óra 15 perckor személyesen tett bejelentést a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságon arról, hogy a délelőtt folyamán abból a hajdúszoboszlói apartmanból, ahol megszállt, ellopták a kabátja zsebében lévő készpénzét. A bácsi a nyomozóknak elmondta, hogy az apartmanban rajta kívül még egy ismerőse tartózkodott.

A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a beszerzett információkat követően Hajdúszoboszló, Déli soron található vasútállomáson igazoltatták azt a helyi nőt, aki a bűncselekmény elkövetésekor az apartmanban tartózkodott.

N. Erzsébet az intézkedés közben önként előadta az eltulajdonított 10.000 kanadai dollárt, amit a rendőrök lefoglaltak.

A nyomozók elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 49 éves nőt, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt vallomásában elmondta, hogy amíg az idős bácsi a fürdőszobában tartózkodott, addig ő a kabátból ellopta a pénzt és a helyszínről sietően távozott.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya N. Erzsébettel szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyomozója a lefoglalt valutát visszaadta a bácsinak.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.