Nyári jó tanácsok ovisoknak

2015. 06. 07., v - 09:15
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Programzáró foglalkozást tartott a rendőrnő a biztonságos közlekedés jegyében.

A 2014/2015-ös oktatási évben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 5 településen újabb 10 óvodában kezdődött meg a rendőrség „Ovi-Zsaru” elnevezésű prevenciós programja, amely óvodás korú – elsősorban nagycsoportos – gyermekeknek szól és közvetlen, illetve közvetett rendőri segédlettel történő információ-közlésen alapul.

 

Az év végére a gyermekek a rendőri, valamint az óvodapedagógusi foglalkozások alkalmával bűn- és baleset-megelőzési ismeretekkel gazdagodhattak, továbbá megismerhették az áldozattá válás elkerülésének módszereit. A nyári szünet beköszönte előtt a biztonságos közlekedés jegyében 2015. június 4-én Liptai Linda r. őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály főelőadója Ágasegyházán, a Napközi Otthonos Óvodában tartott programzáró foglalkozást. 

Az óvónők ebben az évben is örömmel fogadták a programot, csakúgy, mint azok a szülők, akiknek gyermekei megismerkedtek  programmal, amelynek bővítésére Bács-Kiskun megyében a 2015/2016-os oktatási évben is lehetőség nyílik. Az érdelkődő intézmények e-mail-ben történő megkeresés mellett a Bűnmegelőzési Osztály által kiadott Elektronikus Bűnmegelőzési Információs Rendszer júniusi anyagaiból juthatnak információhoz.  

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.