Újabb állomásához érkezett a bűnmegelőzési program

2016. 10. 21., p - 12:44
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már a buszmegállókban is zajlik az a bűnmegelőzési akció, amely a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt, közös együttműködésében valósult meg.

A két fél még 2016. augusztus 16-án írta alá az együttműködési megállapodást, amelynek első lépcsőjében a Szolnok városában közlekedő autóbuszok hangosbemondóján keresztül bűnmegelőzési tanácsokat adnak az utazóközönségnek.

 

A program második lépcsőjében már a buszmegállókban hasznos információkhoz juthatnak az utasok, amellyel elkerülhetik az áldozattá válást az utazás során. Az új programelem indítására 2016. október 21-én délelőtt került sor Szolnok belvárosában.

 

Dr. Gyetvai Béla rendőr alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója elmondta, a KMKK Zrt-vel létrejött szoros munkakapcsolat igen eredményes, hiszen a helyi járatos autóbuszvonalak mindegyikén hallhatóak a bűnmegelőzési témájú figyelemfelhívó szövegek, illetve olvashatóak a bűnmegelőzési plakátok.

Az alezredes kiemelte, a program folyamatosan fejlődik, ennek keretében kerülhetett sor azoknak az új típusú menetrendeknek a kihelyezésére, amelyeken már a rendőrségi felhívásai is láthatók.

 

Gágyor Imre, a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. szolnoki területi forgalmi igazgatója a sajtó képviselőinek elmondta, örömmel támogatják azokat a kezdeményezéseket, amelyekkel még biztonságosabbá tehetik az utazást, illetve csökkenthetik az utazáshoz köthető jogsértések számát. Ezért is csatlakoztak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési programjához, amelynek keretében a város összes buszmegállójában kihelyezik az elkövetkező hetekben az új, immár felhívásokkal kiegészített menetrendeket.

 

A kezdeményezés a közeljövőben tovább fejlődik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.