Szaloncukrot vitt az ovisoknak Rendőr Robi

2013. 12. 05., cs - 15:55
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Rendőr Robi kíséretében látogattak el a székesfehérvári Árpád Úti Óvodába. Az Ovi-Zsaru bűnmegelőzési foglalkozást követően a gyerekeknek ajándékokat is osztottak.

El lehet-e fogadni a Mikulástól ajándékot? Szabad-e idegenekkel szóba állni? Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket tett fel a székesfehérvári Árpád Úti Óvodában a nagycsoportosoknak dr. Vörös Ferencé r. alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési kiemelt főelőadója.

Az Ovi-Zsaru program keretén belül látogatott el 2013. december 5-én a gyerekekhez a rendőrtiszt, akinek ötlete alapján indult útnak még évekkel ezelőtt a mostanra már országossá fejlődött, kimondottan ovisoknak szóló bűnmegelőzési kampány. Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi, a két bábfigura már nem volt ismeretlen a kisfiúk és a kislányok előtt, akik nagyon ügyesen válaszoltak a rendőr néni szabályokkal kapcsolatos kérdéseire.

Miután az alezredes láthatósági mellényeket, rendőrségi színezőket, zászlókat és kulcstartókat osztott ki nekik, újabb vendég érkezett a csoportba. Somogyi Péter r. főtörzszászlós, székesfehérvári körzeti megbízott kezében Rendőr Robi bábfigurájával köszöntötte a kicsiket. Elmondta nekik, hogy a Mikulás már járt a rendőrkapitányságon, szaloncukrokat hagyott ott, és megkérte őt, hogy ossza ki az ovisok között.      

A kisgyerekek nagyon örültek a rendőr bácsinak és persze Rendőr Robinak. A tőlük kapott szaloncukrokat megköszönték.

A rendőrök az ajándékozást követően minden ovisnak boldog ünnepeket kívántak, és arra kérték őket, hogy mindig fogadjanak szót a szüleiknek és természetesen az óvónéniknek. 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.