Nyelvtudás, kedvesség és mosoly

2015. 07. 21., k - 06:07
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Erdélyből érkezett diákok segítik a Nyíregyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkáját.

Az idegenforgalmi szezonban a rendőrök mellett önkéntes közösségi szolgálatukat teljesítő, idegen nyelveket beszélő középiskolás diákok segítik információval a Nyíregyházára látogatókat. A Tourist Police szolgálat most először erdélyi diákokkal egészül ki, hogy a Romániából érkezett turistáknak is könnyebben adhassanak tájékoztatást.

A városi önkormányzat támogatásával Tourist Police feliratú pólót viselő fiatalok élőszóban és többnyelvű szórólapokon hívják fel a figyelmet az ilyenkor jellemző bűncselekmények, például strandlopások vagy gépkocsi-feltörések megelőzési módjaira.

A pólókat dr. Illés László r. alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője 2015. július 20-án adta át a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Középiskola csereprogramja keretében érkezett tanulóknak. A kapitányságvezető így üdvözölte a határon túli fiatalokat: „mi adjuk a rendőrszakmai tudást, a közösségi szolgálat lehetőségét és a formaruhát, ti a nyelvtudást, a kedvességet és a mosolyt adjátok!

A magyar ajkú erdélyi diákok július 20-ától 25-éig a Nyíregyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársainak oldalán Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő területén napi három órában látnak el szolgálatot.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.