Merj tenni és szólni az iskolai erőszak ellen!

2014. 04. 18., p - 10:52
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

MERÉSZ-Iskolai bűnmegelőzési program a Nagyatádi Szakképzőben.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei és szakemberei 2014. április 15-én "Merj tenni és szólni az iskolai erőszak ellen! MERÉSZ-Iskolai bűnmegelőzési program a Nagyatádi Szakképzőben" TÁMOP 5.6.1.B-12/2 pályázat keretében bűnmegelőzési és pályaorientációs tájékoztatóval, valamint bűnügyi technikai bemutatóval képviseltették magukat.

A diákok a bűnmegelőzési standnál előzetes ismereteik alapján drog-totót és az Internet veszélyeivel kapcsolatos teszteket tölthettek ki. Jutalmul a pályázat keretében készült hátizsákokat, kulacsokat, lufikat, tollakat, láthatósági karkötőket és pólókat vehettek át.

A pályaorintentációs standnál a szakemberek a rendőrség szervezeti felépítését és a szolgálati ágakat mutatták be, szóbeli tájékoztatást és szóróanyagokat adtak az érdeklődőknek a felvételi eljárásról – az alkalmasság fizikai és pszichikai követelményeiről – és a továbbtanulási lehetőségekről.

A bűnügyi technikai standon bemutatták a bűnügyi nyilvántartás egy részét képező ujj- és tenyérnyomat vételt, valamint a porozásos technikával történő nyomrögzítést. A program népszerűségét mutatta az is, hogy azon a nap végére mintegy 400 középiskolás diák vett részt.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.