Második alkalommal táboroztak idén a gyerekek Nógrádban

2014. 08. 15., p - 12:05
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. augusztus 4. és 8. között, idén immáron második alkalommal rendezte meg bűn- és baleset-megelőzési táborát a fiatalok számára.

A Bűnmegelőzési Alosztály által szervezett napközis táborban a fiatalok különböző helyszíneken ismerkedtek meg a rendőrség szolgálati ágaival, az ott végzett tevékenységekkel, valamint olyan bűn- és baleset-megelőzési ismereteket sajátítottak el, melyekkel biztonságosabbá tehetik mindennapjaikat. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technika Osztályának munkatársai az ujjnyomat vétel, és a helyszíni szemle néhány mozzanatát, míg a gyerekek által csak „kommandósoknak” nevezett Cserhát MEKTA bevetési egysége önvédelemi fogásokat, és speciális felszereléseiket mutatta meg az érdeklődőknek. A Szécsényi Rendőrkapitányság udvarán a diákok - a délelőtti városnézést követően - különböző népi játékokkal játszhattak, míg Balassagyarmaton a Cserhát Mentőkutyás Egyesület munkatársai számoltak be munkájukról, majd tartottak bemutatót a nebulóknak. Az öt napos program keretében a diákok sportolhattak, falat mászhattak, játékos kincskeresésen, „Ki mit tud?”  és számos más sorversenyen vehettek részt. A gyerekek szép élményekkel és sok hasznos ismerettel távoztak a táborból.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.