„BOT” Akadémia

2014. 03. 20., cs - 17:02
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési oktatási programot szervezett az időskorúak részére.

Annak érdekében, hogy minél több idős ember, minél többet tudjon meg a körülöttük lévő világ veszélyeiről, azok elkerüléséről, megelőzéséről, a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság egy bűn- és balest-megelőzési oktatássorozatot indított útjára 2014. március 19-én a város támogatásával.

A „ BOT Akadémia” keretében a szépkorúak 2014. márciusában négy alaklommal vehetnek részt oktatásokon a Hajdúböszörményi Művelődési Házban. A rendezvényen az előadók tanácsokkal látják el a résztvevőket, akik még bűnmegelőzési filmeket is megtekinthetnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.