Sopronban is láthatóak voltak a kerékpárosok

2013. 11. 24., v - 08:57
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tilos jelzésen átsétáló gimnazista egy fényvisszaverő táskát, a világítás nélkül közlekedő kerékpáros egy új lámpát kapott ajándékba a figyelmeztetés mellé a soproni rendőröktől.

Pozitív visszhangja volt annak a közlekedésbiztonsági ellenőrzésnek, melyet 2013. november 22-én 13 és 21 óra között tartottak Sopronban a rendőrök. A gépjárművezetők és kerékpárosok fokozott ellenőrzése a „Látni és látszani” kampány keretében zajlott a hűség városában.

A cél itt is a figyelemfelhívás volt. Az, hogy láthatósági mellény nélkül szinte lehetetlen időben észrevenni a sötétben kerékpározókat. Erre hívták fel a figyelmet a járőrök.

A nyolc órán át tartó fokozott ellenőrzésben  290 járművezetőt és 45 kerékpárost állítottak meg a rend őrei. Közülük 6 kerékpáros helyszíni bírságot, 21 figyelmeztetést kapott kisebb szabályszegések miatt. Egy kerékpárral közlekedő asszony köszönetét fejezte ki a rendőröknek, hogy az ellenőrzést megelőző percekben kerékpárjáról leesett első lámpája helyett, melyen egy személygépkocsi is keresztülhajtott, a jó tanácsok mellé egy új lámpát is kapott.

A járőrök karjaiba egy gyalogos gimnazista is besétált, aki a tilos jelzés ellenére kelt át az úttesten. A megszeppent diáklány a rendőri figyelmeztetés mellett egy ajándék láthatósági táskával folytathatta útját.

A kisebb szabályszegések ellenére a jó tanácsok mellett minden megállított kerékpárost megajándékoztak az intézkedők. Láthatósági mellény, táska, lámpa, a tanulóknak pedig tornazsák volt az ajándéka.

A 290 megállított gépkocsivezető közül hárman ittasan vezették járművüket. Kettejüknek a helyszínen elvették a jogosítványát és velük szemben büntetőeljárást, míg harmadik társuk ellen közigazgatási eljárást kezdeményeztek a rendőrök. Négy autóssal szemben biztonsági öv használatának elmulasztása miatt közigazgatási bírságot szabtak ki az intézkedők.

 

Az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága által idén is útjára indított „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányban a gépjárművezetők 2013. december 15-ig ingyenesen vizsgáltathatják át járműveiket a kezdeményezésben részt vevő szervizekben. Az akcióhoz optikusok is csatlakoztak, akik térítésmentesen vizsgálják meg a járművezetők látását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.