Óvatosan! Sűrű köd Békésben

2015. 01. 21., sze - 15:44
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ködre kell számítani az utakon Békés megyében is! Fokozott odafigyelésre van szükség a közlekedés során.

Békés megyében 2015. január 21-én a délelőtti óráktól köd ereszkedett az utakra. A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban túlnyomóan borús, párás, helyenként tartósan ködös időre kell számítani. A köd jelentősen korlátozza a látási viszonyokat és a közlekedőkre nézve további veszélyeket rejt. Ilyenkor a járművezetőknek számítaniuk kell a köd mellett kialakuló, a közlekedést hátrányosan befolyásoló körülményekre, csúszós útszakaszokra is. Fontos, hogy az út és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg a sebességet, ködös, ködfoltos útszakaszokon a megengedettnél lassabban közlekedjenek. A lassabb haladás mellett a követési távolság növelése is csökkentheti a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Lehetőség szerint ködben ne előzzenek és tartsanak biztonságos követési távolságot. A látni és látszani elv alapján tartsák tisztán a gépjárművek fényszóróit, irányjelzőit, szélvédőit, - amennyiben van - használják a ködfényszórókat.

A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy fokozott körültekintéssel vegyenek részt a közlekedésben. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.