Hasznos tudnivalók közlekedőknek

2014. 11. 01., szo - 07:18
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúton hívjuk fel a közúti közlekedés minden résztvevőjének figyelmét a rövidebb nappalok, a fagyos időjárás okozta közlekedési nehézségek kezelésére.

A megváltozott időjárási, látási és útviszonyok miatt a fővárosban közlekedőknek is fokozottan kell figyelniük az utakon. A közlekedés nagyobb odafigyelést igényel ezen időszakban a gyalogosok és a gépjárművel közlekedők részéről egyaránt.

A közlekedésben résztvevő járművezetők gyakran megfeledkeznek a gyalogosokról, akik ugyanúgy a közlekedés résztvevői, mint autós-motoros társaik.

A gyalogosok hibájából bekövetkező baleseteknél a gyalogos legtöbbször nincs tudatában annak, hogy a közlekedés egyéb résztvevői számára nehezen észlelhetőek, vagy láthatatlanok. Ő a jármű fényszóróit nagyon jól látja és úgy gondolja, hogy a járművezető számára ő is jól látható, azonban az őszi és téli időszakban, nehéz látási viszonyok között a gyalogosok valójában nehezen észrevehetőek.

A gyalogosbalesetek elkerülése érdekében a közlekedésben résztvevő gépjárművezetők fokozott figyelmét kérjük a gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén.

A figyelmetlenül úttestre lépő gyerekek, gyalogosok, biciklisek esetenként hirtelen megállásra, irányváltásra kényszeríthetik a sofőröket, akik ha a téli szezonra megfelelően felkészített gépkocsival közlekednek az ebből eredő baleseteket nagyobb eséllyel elkerülhetik.

A téli szezonra történő műszaki felkészítés során különös figyelmet kell fordítani a téli gumiabroncsok felhelyezésére, a fék- és világításrendszer karbantartására, fagyálló folyadékok cseréjére valamint a téli közlekedéshez szükséges eszközök beszerzésére. Az utazást megelőzően győződjön meg arról, hogy van-e nálunk jégkaparó, jégoldó-spray, extrém időjárási viszonyok esetén hólánc, hólapát, meleg ruha, vagy pokróc. A tervezett útvonal hosszától függően érdemes továbbá a gépkocsi üzemanyagszintjét rendszeresen ellenőrizni, hogy forgalmi dugók kialakulásakor, hosszas várakozás esetén is elegendő tartalék legyen.

A gépkocsi megfelelő műszaki állapota nagyban hozzájárul a balesetek számának csökkentéséhez, azonban a sofőr fokozott figyelmére is szükség van a biztonságos és balesetmentes közlekedéshez.

A gépjárművezetők részéről elengedhetetlen, hogy az időjárási- és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek, a megszokottnál nagyobb követési távolságot tartva úgy, hogy lehetőségük legyen a közlekedésben részvevő egyéb járművezetők hibáinak kezelésére, korrigálására így a balesetveszélyes helyzetek elkerülésére.

A vezetési képességeket jelentősen befolyásolja az egészségi állapot is. Az ősz kezdetével egyre több a megfázás. A rövidebb nappalok miatt fáradékonyabbak az emberek, ami a vezetési képesség romlásához vezet. Bizonyított tény, hogy még a stressz és a rossz közérzet is előidézheti a reakcióidő romlását, amivel növekszik a megálláshoz szükséges idő, továbbá befolyással van a sofőr hangulatára, ítélő- és koncentrálóképességére.

Arra kérjük a sofőröket, hogy súlyos megfázás, influenza, vagy egyéb komolyabb egészségügyi panaszok esetén engedjék át a volánt egészséges társaiknak, hiszen akár egy-egy orrfújás, köhögés is több másodpercre elvonhatja a figyelmet a környezetükről és ez a kevés idő is elég a veszélyhelyzetek kialakulásához.

Ősz végén egyre többen készítik fel motorjaikat a télre, ami legtöbb embernél azt jelenti, hogy azt gondosan letakarítják, a garázsban letakarják és egyéb közlekedési módot választanak a fagyos időszakban, azonban vannak, akik télen is használják motorjukat.

A segédmotor és motorkerékpárok vezetőivel szemben alapvető követelmény a kellő felkészültség, gyakorlat és az átlagosnál nagyobb körültekintés az utakon, hiszen a motoros közvetlen veszélynek van kitéve, védtelen a baleset során

Felhívjuk a motorosok figyelmét, hogy a fagyos, csúszós utakon jóval nagyobb gyakorlat szükséges a biztonságos közlekedéshez és amennyiben a téli hónapokban is motorral közlekednek, fokozott figyelemmel, megfelelő és lehetőség szerint jól látható öltözékben vegyenek részt a forgalomban. 

Az őszi-téli időszakban is balesetmentes közlekedést kíván a Budapesti Rendőr-főkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.