Biztonság minden életkorban

2016. 06. 20., h - 06:51
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tesztelhették közlekedési ismereteiket a győriek.

Többlettél címmel interaktív művészeti napot tartottak 2016. június 19-én a győri Dunacenterben, ahol a színes programok mellett a Győri Rendőrkapitányság standja is várta az érdeklődőket. A gyerekek és a felnőttek egyaránt teszteken és játékos feladatokon keresztül adhattak számot közlekedési ismereteikről. A rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadói hasznos ajándékokkal és tanácsokkal jutalmazták a programon való részvételt és a feladatok teljesítését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.