A közutakon elhunytakért égnek a mécsesek

2014. 10. 31., p - 12:49
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Idén 19. alkalommal tartott megemlékezést a rendőrség és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél.

A közelgő halottak napja alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak a Flórián téren 1996-ban felavatott szobornál, amely megemlékezés egyben üzenet a járművezetők felé a biztonságos és felelős közlekedésről. Az összetört személygépkocsit ábrázoló emlékműre minden évben felvésik az előző év halálos áldozatainak számát – idén az 591-es szám kerül a téren álló oszlopra.

Az eseményen beszédet mondott dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, az ORFK rendészeti főigazgatója, aki megemlékezésében hangsúlyozta: az állami és civil szervezetekkel folytatott együttműködés célja a közlekedésbiztonság további javítása, az élet megóvása. Ugyan a 2008. évtől az utakon életüket vesztett személyek száma 1000 fő alá csökkent, közúti közlekedési balesetekről szólva egy halálos áldozat is sok.

A rendőrség preventív kampányokkal az emberéletek megóvására törekszik, a közlekedők védelmét hivatottak szolgálni, hogy a balesetveszélyes tényezők, időjárási és útviszonyok alapos ismeretében, gondos körültekintéssel minden állampolgár épségben és biztonságban haza érjen.

Az alábbi szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az emlékműnél:

Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság; Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri Hivatala; Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács; Nemzeti Közlekedési Hatóság; Magyar Autóklub; Autós Nagykoalíció; Országos Polgárőr Szövetség; Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete; Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete; Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége; Közlekedéstudományi Intézet; Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesülete; GRSP Magyarország Egyesület; Vision Zero Magyar Közlekedésbiztonságért Egyesület; Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság; Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság; Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság; Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.