Sosem küldte el a fejhallgatót
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki az online piactéren csalást követett el.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki az online piactéren csalást követett el.
Hatvannyolc rendbeli csalás vétség megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást a szombathelyi rendőrök két férfival szemben.
A veszprémi sértett elhitte, hogy a bankszámlájáról illetéktelenek utalni akarnak.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság idén Siófokon rendezte meg nagyszabású programját, amelyen a rendőrök és családtagjaik, meghívott vendégek és minden érdeklődő részt vehetett.
A sértett közel 2 millió forintot utalt el ismeretlen bankszámlára.
Győr-Moson-Sopron vármegyében az utóbbi időben megint felbukkantak az olyan hamis tartalmú levelek, amelyekben az adathalász csalók valótlan befizetés kezdeményezésével, a rendőrség nevével visszaélve próbálnak személyes és bankkártyaadatokat megszerez
A kunszentmártoni rendőrök a csépai majálison fogták el a lazuló gyanúsítottat, akit a Mátrix Projekt keretében hallgattak ki.
Ismét lecsapott az álbankár, egy edelényi sértett számláján lévő közel 5 millió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.
Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett vált csalók áldozatává, egy jól ismert módszerrel verték át őket az online térben. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárás során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.
A telefonos csalók nem állnak le Zalában sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni gyanútlan emberek bankszámláihoz. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
A 14 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves lányt.
Az egyik körzeti megbízott a kezét is megégette, miközben segített egy bajba jutott asszonynak.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves fiút.
Választási plakátra írt antiszemita szöveget, korábban a meleg közösség tagjai ellen uszított graffitijével egy idős férfi Ferencvárosban. A rendőrök azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki.
A kapitányság állományának közel ötven százaléka megjelent.
A rendőrök azonosították, elfogták, majd kórházba szállíttatták a tiszaszederkényi emberölés feltételezett elkövetőjét.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Egy nő és egy kisgyermek vesztette életét.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves lány eltűnése kapcsán.